1. fejezet

Amelyben bemutatkozom. Persze, csak kissé, amúgy kutyafuttában, mert a lényeg úgyis később jön, ami azt jelenti, hogy egy igazi jellemet (mármint szerénységemet) csakis a tettei nyomán lehet megismerni.

Persze, ha vagytok olyan vakmerőek, hogy végigolvassátok viszontagságos  történeteimet.

 Fürge a nevem, foltos szőrű foxilány vagyok. Az igazat megvallva, születésemkor „Haragvári Bős Kender”-nek kereszteltek – kékvérű őseim emlékére –, de hát rokonság ide vagy oda, én bizony csak egy kivételesen okos, életvidám, játékos, de hűséges, megbízható, nemes lelkületű, gazdikról és egyéb élőlényekről gondoskodó, igazán nagyon egyszerű kis foxika vagyok.

Születésem körülményeit eredetileg később szándékoztam feltárni, amikor nagyon fúrja már az oldalatokat, hogy vajon ki lehet ez a helyes kis kutyus, és milyen lehetett a gyermekkora, akarom mondani kölyökkora, ugyanis már–már unalmas, hogy valamennyi életrajzi mű azzal kezdődik, hogy megszülettem. Hát igen, ezen az eseményen  szerencsére már valóban nemigen lehet változtatni, és az fordult meg a buksimban, hogy esetemben most kivételesen, a  móka kedvéért bontsuk meg a formát.

Aztán mégiscsak jobb belátásra tértem, no, nem mintha a feladat meghaladná szellemi teljesítőképességemet, de mert rájöttem, hogy visszafelé haladva Nektek sokkal nehezebb lenne követni az eseményeket. Aztán meg lehet abban némi logika, hogy a dolgok valószínűleg nem véletlenül haladnak a kezdettől a folytatás irányába.

 Akkor hát vágjunk bele!

Egy jó illatú tavaszi éjszakán úgy döntöttem, hogy végre meg kell ismernem az emberek világát.

Persze a dolog ennek előtte mélyreható tervezést igényelt, ugyanis ki kellett választanom magamnak egy gondos kutyamamát, aki világrajövetelem után néhány hétig gondomat viseli. Vagyis ellát jó meleg tejecskével, szeretetteljesen körbenyalogat, és anyai jó tanácsokkal segít boldogulni e nem kifejezetten egyszerűen működő helyen.

Tehát egyszer csak azon kaptam magam, hogy jó nagyokat szusszanok Mama szőrös hasába kapaszkodva. Hamarosan csillapíthatatlan éhség kerített hatalmába. Ezzel valószínűleg nem voltam egyedül, ugyanis nagy volt körülöttem a tülekedés, mozgolódás, apró lábacskák rúgkapálása. Miután üdvözöltem testvérkéimet, türelmetlenül nekiláttam életem első kosztolásának. De jól esett! Akkor persze még nem sejtettem, hogy e prózainak mondható, bár igen élvezetes tevékenység milyen fontos szerepet fog majd későbbi életemben betölteni…

Néhány napig még gyámoltalanul ott időztünk Mama bundájának közvetlen közelében – azaz kaja közelben, de aztán a bátorítóan melengető napocska kicsalogatott bennünket az udvarra. Eleinte meglehetősen gyámoltalanul totyogtunk gyenge lábacskáinkon, de aztán belejöttünk a dologba.

Kiderült, hogy az alváson, és a finom, meleg tejecskén kívül rengeteg csábítás létezik még. Nagyon sok mindent kellett megtanulnunk, ami ehhez a csodálatos világhoz tartozott, és nekünk addig teljesen ismeretlen volt! A selymes füvecske, a virágok, a szél, az eső, a zajok, hangok, meg a mindenféle szagok és illatok, mind–mind újdonságot jelentettek számunkra. De mindenekelőtt az ember, aki miatt tulajdonképpen e földi paradicsomba kívánkoztam. 

Hamarosan be is mutatkoztak mindketten. Meg kell mondjam, hogy némi csalódást éreztem. A már akkor is éles szimatom elárulta, hogy én bizony nem e két ember miatt érkeztem. Nem voltak kifejezetten barátságosak, legalábbis a szagukról ítélve. Simogattak, becézgettek ugyan bennünket, de tagadhatatlanul becsmérlő szemmel méregettek valamennyiünket.

Hogy miket mondtak egymás között, azt nem tudtam, ugyanis akkoriban még egyáltalán nem beszéltem idegen nyelveket.